Dohányosok Blogja

Korunk kirekesztettjei jelenleg mi dohányosok vagyunk, ráadásul velünk kapcsolatban számos tévhit is él a köztudatban: többek között, hogy nincs akaraterőnk, de sokszor megkapjuk, hogy a leszokást követően rettenetes állapotba kerülünk majd.

Nyilván leszokni a cigarettáról nem könnyű – pláne, ha valaki már hosszú évtizedek óta pöfékel – de mi a helyzet akkor, ha aktuálisan nem is akarunk leszokni? Akkor is gyengék vagyunk, akaraterő nélküli balekok? Ezúttal a dohányzásról való leszokás körüli sztereotípiákat igyekszünk eloszlatni. Nem leszokás, egy dohányos szemével.

A dohányzás kapcsán először is azt fontos tisztáznunk, hogy ki is minősül igazi dohányosnak. Hiszen van, aki csak alkalmanként szív, van, akik csak napi 3-4 szálat, sőt van, aki csupán 3-4 naponta gyújt rá egyáltalán. Ők valódi dohányosnak számítanak vagy csak akkor minősíthető valaki nikotinfüggőnek, ha naponta egy dobozzal elpusztít?

Nehéz kérdések ezek, ráadásul a társadalom sem könnyíti meg a helyzetünket, ugyanis minket, dohányosokat ugyanúgy kirekesztenek, ahogyan a drog vagy alkoholfüggőket, ezért gyakran még saját magunk elől is titkoljuk függőségünket. Viszont a helyzet az, hogy mindenkinek saját magának kell felismernie azt, hogy nikotinfüggő.

Könnyen lehet, hogy valaki csak stressz helyzetben gyújt rá, annak érdekében, hogy csillapítsa kedélyeit, azonban ettől még dohányos, hiszen egyértelműen köthető valamihez a cigarettázás, mint tevékenység. A dolog nyitja pedig éppen ez: a dohányzás egyáltalán nem akaraterő vagy elhatározás kérdése, ugyanis a cigarettázás csak egy tünet, amit ideig-óráig meg lehet szüntetni, de ha nem iktatjuk ki a mélyen gyökerező okokat, újra és újra cigi után fogunk nyúlni.

Ugyanis számtalan oka lehet annak, hogy cigarettához nyúltunk, éppen ezért a cél nem az, hogy soha többé ne gyújtsunk rá, sokkal inkább az, hogy ne bolonduljunk bele a tudatba, hogy nem gyújthatunk rá. Vagyis meg kell találni a háttérben húzódó okokat, ami alapjáraton kiváltja a cigarettázásért felelős ingert.

Hiszen gondoljunk csak bele: ha egész álló nap azon rágódunk, hogy nem gyújthatunk rá, igyekszünk uralkodni a vágyainkon, akkor egy állandó kontrollhelyzetet teremtünk, ami nyilván stresszel is párosul majd. Ennek a vége pedig nem más, mint egy állandó feszült helyzet, amiből előbb utóbb azzal szabadulunk ki, hogy rágyújtunk egy újabb szál cigarettára.

Nekem személyszerint a cigarettázásomért felelős inger a társadalmi elvárások. Annak idején a gimnáziumban a társaim közül többen is dohányosok voltak, így magukkal húztak. Aztán persze rájöttem, hogy ehhez én is kellettem és bár a szokásom kialakulásáért erősen felelősek voltak az akkori barátok, mára sokkal inkább terápiás jelleggel bír. Ha nyugtalan vagyok, ideges, feszült egy szál cigarettára képes eloszlatni ezt. Nálad mi a helyzet? Te miért dohányzol? Mi a véleményed a fentebb leírtakról?

6 hozzászólás ehhez: “A dohányosok a társadalom számkivettjei? Miért ítélnek el minket?”